Mohos Ugrópók

Az emberek egy része szereti a pókokat(és én is), mások esetleg elszánt igyekezettel próbálnak borzongani tőlük – a természettudósok számára pedig aligha van a pókoknál izgalmasabb állatcsoport.

A szénégetők

A faszénkészítő mesterség. A 19. sz. eleje, az ipari tevékenység fellendülése óta kenyéradó háziipar a Kárpát-medence minden jelentős erdővidékén. A szénégetők lapos, tisztás helyet keresnek az erdőben, melyet tökéletes simára egyengetnek. A hosszú hasábokra darabolt fát (bükk, tölgy) szabályos rendben egymás mellé és egymásra állítgatják. Ez a boksa, amit lehullott falevelekkel, majd földdel betakarnak. Belsejében üreget hagynak, melyet gyúlékonyabb anyaggal (forgács, fahulladék) töltenek ki. A boksát a tetején keresztül gyújtják meg. Lassan, füst nélkül, gőzölögve 8–12 napig izzik. Ezután a földet lehúzzák róla, és szénporral betakarják, hogy teljesen kialudjon. A faszenet kis zsákokba csomagolva szállítják el. Régebben városról-városra, faluról-falura jártak a faszenes szekerek, árujukat kovácsok, lakatosok, bádogosok fémek izzításához és más kisiparosok, valamint háziasszonyok vasaláshoz vásárolták. Ma elsősorban nagyipari rendelésre égetnek szenet..

Burn day - Snow On Fire 2013

Nemcsak a hódeszka-sport és a szabad stílusú sízés szerelmeseit vártuk szombaton, de a nézelődők számára is a leglátványosabb verseny várható március 23-án. Szombat reggel 9 órától tartják ugyanis a Ridemore szervezésében a 2. Snow On Fire elnevezésű, nemzetközi slopestyle versenyt, melyre korhatár nélkül bárki jelentkezhetett. Az indulókat külön kategóriákban indították, ám a különböző pörgések és forgások, csúszások és “repülések” nemcsak a versenyzők számára, de a nézőknek is igencsak kellemes perceket szereztek.EZT LÁTHATJÁTOK TI MOST:))))).

A MÚZSA CSÓKJA...

A rúzs egyidős az emberiséggel: a nők az őskorban cinóberrel festették az ajkukat, a görög szépasszonyok a higany vörös szulfidjával tették csábítóvá magukat, és csókjuk a halál csókja volt. The Pianist... Meg tudjuk-e fogalmazni határozottan és tévedhetetlenül a női lényeget? Nem. Segítséget kell hívnunk. De kit? A természettudós valószínűleg úgy kezdené, hogy a nő az élőlények azon csoportjá.... (Kevés.) A költő szerint „éteri sugallat, a természet öröktől fogva létező szépsége, lágy tavaszi lebbenés, szívek szabdalója, stb.” Mit mondana a filozófus? A lét letéteményese, a teremtés szellemének manifesztuma, a paradoxonok megtestesítője. Színes magazinok főszerkesztője? A nő az egyre anyagiasabb, rohanó világban az eszményt képviseli. A címlapokon látható nők egy ideált testesítenek meg, és hoznak mindannyiunk számára elérhető közelségbe. Hajuk fénylik, bőrük hibátlan, napbarnított. Alakjuk tökéletes, mosolyuk szemérmes, ám csábító. Egyikük sugárzó szépsége festő ecsetjéért, másikuké szobrász vésőjéért kiált. Megint másikuké örök csábítást, kihívást jelent a plasztikai sebész szikéje számára. És a fotós-fényképész-fotográfus...lásd:)))