Portré - Szikszai Kata
„A fotográfia számomra egy folytonos vizuális figyelem spontán impulzusa, amely megragadja a pillanatot és annak örökkévalóságát.” – Henri Cartier-Bresson
...az unalom...!
autoportret,Az Unalom...
Az unalom lehet ártatlan luxus vagy jóleső semmittevés, de csak azoknak, akik harmóniában élnek magukkal és lehetőségeikkel. Ezt elérni pedig kemény meló.
A kisgyerekkori tétlen ténfergésektől a kamasz spleenen át a legutóbbi, vérszegény szombat éjszakáig mindnyájunknak ismerős alaphangulat: bármihez fogunk, valahogy minden értelmetlennek és feleslegesnek tűnik. Szinte viszket bennünk a vágy, hogy valami fontosat tegyünk, de akármivel indítanánk, pár perc erőtlen küzdelem után visszahanyatlunk a párnák közé, ahol tovább fojtogat a semmittevés és a hiábavalóság érzése. "Ha az unalom fájna..." - nyit ránk valamelyik rókalelkű hozzátartozó - legtöbbször anya - ilyenkor, mintha nem sejtené, hogy az egyik legmaróbb lelki kín terhe alatt nyögünk éppen.
Miután meggyőztük magunkat arról, hogy létezik "alapból" unalmas program vagy társaság, hozzáláthatunk az önvizsgálathoz. Mekkora a saját sarunk az üveges szemmel történő plafonbámulások és pocsékba ment hétvégék szempontjából? Az unalmat olyasféle lelki fájdalomként foghatjuk fel, amelyet a fel nem használt képességeink vagy az elpazarolt tehetségünk okoznak. "Sors, nyiss nekem tért!" - sóhajt fel a költő, és alighanem a kívánságok legjobbikát sikerült megfogalmaznia. A személyiségünkben rengeteg a kiaknázatlan lehetőség. Minél kevésbé élünk velük, illetve minél erősebben merülünk el a pótcselekvések sűrűjében, annál intenzívebben tapasztaljuk meg az unalmat (azt, hogy egyszercsak hiábavalónak érezzük az esti sorozatbámulást, a magányos főzőcskét, a korábban úgy-ahogy szeretett aerobikozást). Ha alapvetően nem a kitűzött céljainkkal összhangban haladunk előre - vagy mert nincsenek céljaink, vagy mert túl nagyot álmodtunk, és tele a fejünk nagyzoló, nem ránk méretezett fantáziákkal -, elhatalmasodik rajtunk az "elpazaroltam az életemet" érzése. A negatív spirál persze azonnal beindul: minél erőteljesebben áraszt el az unalom, annál kevésbé tudunk valamilyen értelmes alternatívát megnevezni a köldökbámulás, vagy a nonstop kritizálás és ásítozás helyett.
Elmúlik hamar...:))NEM KELL MEGIJEDNI...
Az unalom lehet ártatlan luxus vagy jóleső semmittevés, de csak azoknak, akik harmóniában élnek magukkal és lehetőségeikkel. Ezt elérni pedig kemény meló.
A kisgyerekkori tétlen ténfergésektől a kamasz spleenen át a legutóbbi, vérszegény szombat éjszakáig mindnyájunknak ismerős alaphangulat: bármihez fogunk, valahogy minden értelmetlennek és feleslegesnek tűnik. Szinte viszket bennünk a vágy, hogy valami fontosat tegyünk, de akármivel indítanánk, pár perc erőtlen küzdelem után visszahanyatlunk a párnák közé, ahol tovább fojtogat a semmittevés és a hiábavalóság érzése. "Ha az unalom fájna..." - nyit ránk valamelyik rókalelkű hozzátartozó - legtöbbször anya - ilyenkor, mintha nem sejtené, hogy az egyik legmaróbb lelki kín terhe alatt nyögünk éppen.
Miután meggyőztük magunkat arról, hogy létezik "alapból" unalmas program vagy társaság, hozzáláthatunk az önvizsgálathoz. Mekkora a saját sarunk az üveges szemmel történő plafonbámulások és pocsékba ment hétvégék szempontjából? Az unalmat olyasféle lelki fájdalomként foghatjuk fel, amelyet a fel nem használt képességeink vagy az elpazarolt tehetségünk okoznak. "Sors, nyiss nekem tért!" - sóhajt fel a költő, és alighanem a kívánságok legjobbikát sikerült megfogalmaznia. A személyiségünkben rengeteg a kiaknázatlan lehetőség. Minél kevésbé élünk velük, illetve minél erősebben merülünk el a pótcselekvések sűrűjében, annál intenzívebben tapasztaljuk meg az unalmat (azt, hogy egyszercsak hiábavalónak érezzük az esti sorozatbámulást, a magányos főzőcskét, a korábban úgy-ahogy szeretett aerobikozást). Ha alapvetően nem a kitűzött céljainkkal összhangban haladunk előre - vagy mert nincsenek céljaink, vagy mert túl nagyot álmodtunk, és tele a fejünk nagyzoló, nem ránk méretezett fantáziákkal -, elhatalmasodik rajtunk az "elpazaroltam az életemet" érzése. A negatív spirál persze azonnal beindul: minél erőteljesebben áraszt el az unalom, annál kevésbé tudunk valamilyen értelmes alternatívát megnevezni a köldökbámulás, vagy a nonstop kritizálás és ásítozás helyett.
Elmúlik hamar...:))NEM KELL MEGIJEDNI...
A Húsvét
A húsvét napjainkban a keresztények legfontosabb ünnepe, de a valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)