A kuvik (lat. Athene noctua) megjelenése, ill. hangja országszerte általánosan elterjedt hit szerint szerencsétlenséget vagy halált jelent. Ennek megfelelően legelterjedtebb táji elnevezése a halálmadár vagy halál-bagoly (a dévai csángóknál táltosmadár). A baj a hit szerint általában abban a házban következik be, amelyikre a halálmadár rászáll: a házban levő beteg vagy bármelyik családtag, esetleg máshol lakó közeli hozzátartozó hamarosan meghal. Egyes helyeken csak három kuvikolás jelent halált. Ismert az a hit is, hogy aki nappal halálmadárat lát, vissza kell térnie útjáról, mert balszerencse fogja kísérni. A halálmadár álomban való megjelenése is jelenthet halált. – A hit hasonló formában szinte egész Európában ismert, és összefüggésben van a halott lelkének általánosan elterjedt, már az ókorban is ismert madáralakban való elképzelésével, valamint a halott lelkét a túlvilágra szállító madarak képzetkörével. A magyar halálmadár mindenesetre e tágabb körbe tartozik bele. Kérdéses azonban, hogy a hozzá fűződő haláljósló, szerencsétlenséget hozó hiten kívül volt-e szerepe a múltban mint a lelket a túlvilágra vivő madárnak, vagy pedig mint a lélek megjelenési formájának. (→ még: halál, → lélek, → halál előjelei) – Irod. Róheim Géza: A halálmadár (Ethn., 1913); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944).
Füstifecske Portré 2011 június Deság Széncinege Deság 2011.május Sütkérezésre készűlve... Most megvagy! Kaja után... Mind a ketten figyeltünk! Megcsillanó tollazatok ellenfényben... Nótáskedvü Kispajtásom, Sárgabillgető 2011 Sietős-Szürke Gém 2011 Szentpáli halastavak Bakcsó 2011 tavasz, Homoród Szentpál Széncinke barátom 2010 dec. Medve farsangkór...2010.okt.16. Méráfalva valahol Pók Ica szövöget. 2010.aug. Him háziveréb Felmelegedés , Deság Deság 2009.08.02. Apáca madárka (Barázdabillegető) Vizisikló Natrix-natrix 2009.05.31. Ócfalva Gyurgyalag 2009.05.31. Lengyelfalva Homoród-Szentpál 2009.04.26. Pastel színek a fotón Ócfalva 2009.04.29. Zöld leveli breki(Hyla arborea) Szabadszállás(HU) 2009.04.12. A halastó Őre-Kedvence Szabadszállás(HU) 2009.04.13. Zöld Leveli gobbaszkodik:)) Vörösbegy (Erithacus rubecula)2009.04.04 Kalonda tető Kis Sárkány Zootoca Vivipara közönséges barna gyík 2009.04.04 Kalonda tető Szentpál 2009.03.28 Seregély nászruhában Reztető 2009.03.22 Őszapó vadászat, egy Kis Szerelmes pozólása Katolikus temető 2009.02.08 Széncike néz téged :))) Deság 2009.02.03 Csuriék duzzognak Katolikus temető 2009.02.08 DR.Dendrocopos major Katolikus temető 2009.02.08 Széncinke a sírkövön Deság 2008.10.11 Keresztes pók barátom pozól... Ivó 2008.10.05 Lószem portré-zuhogó esőben